Sikeres hétvége

Sikeres hétvége

Pénteken csapatunk 2 utánpótlás tagja Debrecenbe utazott, hogy rész vegyen a másnapi országúti országos diákolimpia döntőjén. Szombaton délelőtt az egyéni időfutamokat rendezték ahol Monostori Noel a III. korcsoport A. Kategóriába a 6.időt kerekezte.”6km táv 10min 51sec 33.17km/h átlaggal” Monostori Samu a VI kategória A korcsoportjába versenyzett. Az ő ideje „10 km táv 14min 17 sec 42.08km/h átlaggal szintén az előkelő 6. helyhez volt elég. Meg kell említeni, hogy a fiúk nem a speciális időfutam kerékpárral mentek!

Délután került sor a mezőnyversenyre ahol versenyzőink előrébb léptek és mindketten az 5. helyen végeztek. Sportolóink keményen csatáztak, több szökést kezdeményeztek. Szép csatákat láttunk keményen nyomták a fiúk még azzal a tudattal, hogy vasárnap is helyt kell állniuk. ….

A hétvége itt még nem ért véget, mert Noel Nagykovácsiba ment, ahol a MTB XCO UP I. magyar kupafutamát rendezték. Neki először egy 5 különböző ügyességi feladatokból álló pályán kellett teljesítenie, ahol egy-egy hiba, 15 másodperc hátrányt jelentett az azt követő olimpiai cross versenyen. Noel 30 másodperc hátrányból indult, az U15-ös korosztályban.

Ezen a versenyen részt vett Zoller Márton is az egyesületből, aki az U19-es korosztályban indult. Ez a korosztály, ezen a versenyen a kupasorozaton kívül küzdött, így nekik már nem kellett az ügyességi pályán teljesíteni.

Mindkét fiú nagyszerűen ment egy rendkívül kemény pályán, ahol Noel 9. Marci 6. helyezett lett.

A szombati diákolimpia után Samu Vasárnap már Tarjánba versenyzett egy 25km hosszú időfutamon ahol megkoronázta a hétvégéjét. Sikerült megnyerni a versenyt és ezzel átvenni az összetett első helyet az Akesz kupába a 3. forduló után.

Kocsis János a Zselic maratonra látogatott el és rövid távon az első helyezést érte el.

Gratulálunk minden versenyzőnknek!!!

Bemutatkozás

A BringAjka Kerékpáros Sport Egyesület 2014 októberében alakult, a már előtte működő Bakony Bike Team aktív tagja által, akik már komolyabb, életerősebb és céltudatosabb csapatban szeretnék kamatoztatni és továbbfejleszteni bringás tudásukat és elhívatottságukat bizonyítani a közeljövőben.

BringAjka Kerékpáros Sportegyesület

Posta cím: 8400 Ajka, Liliom u. 1.
E-mail cím: info[kukac]bringajka.hu
Bankszámlaszám: 10400810-50526769-51851008 (K&H Bank)
Copyright © 2015 bringajka.hu - Minden jog fenntartva